Szinte hihetetlen, de idén alkalommal rendeztük meg a gyerekek körében méltán népszerű Mikulás Úszóversenyünket! Minket is meglepett, hogy az idén rekord számú, több, mint 250 fiatal sportoló nevezett be erre a vidám évzáró eseményünkre. Ez azt mutatja számunkra, hogy a gyermekek szeretik és várják ezt a versenyt és természetesen arra is egy nagyszerű alkalom, hogy találkozhattak a Mikulással és krampuszával. A legnagyobb öröm számunkra, ha ennyi vidám és boldog gyermeket láthatunk vendégül és gyerekzsivaj lengi körül az uszoda területét!
A szabályok és a versenyszámok idén sem változtak, a felkészült sportolók mell, gyors és hátúszás úszásnemekben mérhették össze felkészültségüket és tudásukat! A 25 méteres medencében, hasonlóan az elmúlt évekhez, idén is számtalan rendkívül szép eredmény született. Idén is szoros befutókra készülünk, több esetben előfordult, hogy méterek, centiméterek döntöttek, ki lesz az első és ki a második helyezett!
A 9 órakor kezdődő verseny első száma a legfiatalabb lányok és fiúk bemutatkozó úszása volt, őket követték az eltérő fejlődésű gyermekek futamai, akik szép eredményekkel zárták az idei fordulót! Az idősebb korcsoportokat hagyományosan két részre bontottuk, a fiatalabb korosztály versenye fél 10-től délig tartott, az idősebb korosztály ezt követően mutatta be tudását a 25 méteres medence sávjaiban. Nagy öröm volt számunkra, hogy rendkívül sok szülő, nagyszülő látogatott el hozzánk, akik velünk és a felkészítő edzőkkel együtt izgulták végig az összes versenyszámot és úszásnemet!Nagyszerű volt látni az idei versenyen is, hogy a résztvevők végig sportszerűen, az úszósport szabályait messzemenően betartva versenyeztek.
Idén is megvalósult 𝗠𝗜𝗞𝗨𝗟𝗔́𝗦 és 𝗡𝗬𝗨𝗦𝗭𝗜-𝗨𝗦𝗭𝗜úszóversenyeink legfontosabb célja, miszerint a versenyek vidám, baráti hangulatban zajlódjanak. Természetesen fontosak az elért nagyszerű időeredmények és az elmúlt évek sok-sok edzése által elért fejlődések, de a mai nap mindenki győztesnek érezhette magát, aki részt vett az eseményen!
A Váci Sport Nonprofit Kft. Kft. Gulyás Zoltán vezetésével már az őszi hónapok óta azon dolgozott, hogy Mikulás rendezvényünket megfelelő minőségben és gördülékenyen tudjuk megtartani a sportolók és kedves vendégeink számára. Köszönjük Tószegi Andornak, Sütő Józsefnek és Belák Brigittának a verseny levezetésében nyújtott segítségét. Köszönjük továbbá a résztvevő egyesületek, úgymint a Váci Sport Nonprofit Kft., a Váci Vízmű Sport Egyesület, a Váci Ifjúsági Sportegyesület, a Váci Vízilabda SE és a Vágta Multisport Club részvételét.
Az idei évben nem csak versenyzőink, hanem támogatóink száma is rendkívül magas volt, amiért rendkívül hálásak vagyunk! Köszönet illeti őket támogatásukért is, hiszen a felajánlásaikkal teljesen tele tudtuk tölteni a Mikulás puttonyát, amivel örömet és mosolyt csaltunk minden egyes résztvevő gyermek arcára!
Köszönjük támogatásukat és segítségüket!
Gulyás Zoltán ügyvezető
Váci Sport Nonprofit Kft. - 2024.11.30.
A versenyről készült képet az alábbi GALÉRIÁBAN tekinthetik meg!